|
|
 |
"Koránkelő" kedvezmény:
a 2023. december 31-ig jelentkezők 15.000 Ft kedvezményt kapnak !
SPIRITUÁLIS ÉLETVEZETÉSI TERAPEUTA
TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉS
/19 témakör - 19 lecke - 19 héten keresztül/
Kezdés: 2024. február 12.
|
A spiritualitás – meggyőződésünk szerint – nem szeánszokról, jövendőmondásról szól, nem is vallásimozgalom vagy hit, amelyet gyakorolva az ember megnyugvást találhat. A spirituális élet nem más, mint maga az ÉLET, hiszen a szellem, a lélek és a test hármas egysége alkotja az embert.
Napjainkban az élet, az oktatás és az információk sokasága az anyagról – az anyagiasságról – szól, mellőzve mindent, ami belső világunkkal, lelkünkkel foglalkozik. Pedig manapság már közismert, hogy betegségeink jelentős részében lelki gondjaink jelennek meg kiváltó okként, és ennek ellenére sem foglalkozunk eleget szellemünkkel és lelkünkkel, csupán testünknek szentelünk figyelmet.
A spirituális életvezetési terapeuta képzés célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik birtokába kerülnek azon alapvető tudásnak, amellyel a testi valóságon túlmutatva képessé válnak a szellem, a lélek, az IGAZ EMBER felismerésére, meghallgatására és segítésére.
A képzés során 19 témakörben (leckében) megismertetjük hallgatóinkat az életvezetési tanácsadás alapjaival, mások megismeréséhez, megértéséhez és segítéséhez szükséges alapvető ismeretekkel és módszerekkel.
A leckéket (a 19 témakört) hetente, hétfői napokon tesszük elérhetővé távoktatási rendszerünkben, amelyhez egyéni felhasználó névvel és egyedi jelszóval tudnak hallgatink csatlakozni. A leckék oktatóvideókat és pdf formátumban letölthető segédanyagokat tartalmaznak. Az oktatóvideók a megjelenéstől számítva bármikor és bármennyiszer megnézhetőek, így biztosítva a hallgatók számára a könnyebb ismeretanyag elsajátítást és az ismétlés lehetőségét.
A Spirituális Életvezetési Terapeuta képzés elvégzését igazoló Tanúsítvány megszerzéséhez szükséges:
- a távoktatási rendszerben biztosított 19 témakör elsajátítása
- három rövid esettanulmány elkészítése, valamint
- a négynapos (2024. augusztusban tervezett) Életvezetési-Önismereti táborban való részvétel.
/Abban az esetben ha nem szükséges számodra a tanfolyam elvégzését igazoló Tanúsítvány, mivel a tanfolyam tananyagát csupán önmagad fejlesztésére szeretnéd felhasználni,, akkor természetesen sem az esettanulmány, sem a négynapos tábor nem kötelező számodra./
Tanúsítvány:
A képzés sikeres elvégzése után a hallgatók „Spirituális Életvezetési Terapeuta” megnevezésű kétnyelvű (magyar-angol) Tanúsítványt kapnak.
A tanúsítvány igazolja, hogy tulajdonosa pszichésen egészséges emberekkel probléma-, illetve konfliktusfeltáró és megoldó céllal tanácsadást folytathat.
A jelenlegi jogszabályok alapján a tanfolyamot végzett hallgatók a 960901 szakmai szám alatt, „M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás” megnevezéssel folytathat hivatalos tanácsadói tevékenységet, illetve vállalkozói igazolványt válthat ki.
Esettanulmány:
A Tanúsítvány megszerzéséhez szükséges három esettanulmányt - a képzés során, az oktatóvideókban elhangzó instrukciók alapján - .a tanfolyam befejezését követően kell önállóan elkészíteni és 2024. augusztus 10-ig elektronikus úton iskolánknak eljuttatni.
Vizsga:
A tanfolyam elvégzését és az esettanulmány elkészítését követően a szóbeli vizsga az Életvezetési - Életmódtáborban kerül lebonyolításra.
Négynapos Életvezetési - Önismereti tábor:
Időpont: 2024. augusztus 26-29.. (hétfőtől-csütörtökig) - 4 nap (3 éjszaka)
Helyszín: Sokoró Fogadó (www.sokorofogado.com)
Elhelyezés: 2, 3 ágyas szobákban. A szobák felszereltsége: fürdőszoba, TV, Wifi.
Étkezés: napi háromszor, kétféle - hagyományos és vegetáriánus - menü szerint.
Utazás: egyénileg
A Spirituális Életvezetési Terapeuta távoktatásos képzést ajánljuk mindazoknak:
- akik szeretnék a teljes képzési anyagot megismerni, elsajátítani a mélyebb segítői munkához
-
akik praktizáló természetgyógyászként szeretnék elsajátítani a hatékony tanácsadási ismereteket
- akik szeretnék megérteni, mi vezérli az emberek gondolkodását és viselkedését
- akik szeretnének másokon segíteni
- akik munkájuk során emberekkel foglalkoznak és hatékonyabb támogatást akarnak nyújtani.
A tanfolyam kezdése: 2024. február 12. hétfő
A tanfolyam időtartama: 2024. február 12-től 2024. június 17-ig
A Spirituális Életvezetési Tanácsadó képzés díja: 130.000 Ft, amely fizethető részletekben is. - 2023. december 31-ig történő jelentkezés esetén 15.000 Ft kedvezmény jár, amely az utolsó részletből kerül levonásra
A tanfolyamra történt jelentkezést követően 10 000 Ft előleg befizetése (átutalása) kötelező!
Az előleg természetesen beszámít a tanfolyam díjába. Az előleg befizetésével véglegesedik a tanfolyamra történő jelentkezés.
/A befizetett tanfolyami előleget a hallgató lemondása esetén nem áll módunkban visszafizetni. Azonban, ha a képző intézmény áll el a tanfolyam lebonyolításától, a befizetett teljes előleg visszatérítésre kerül./
Az Életvezetési - Önismereti tábor díja: 95.000 Ft, amely fizethető részletekben is.
(A "koránkelő" kedvezmény az Életvezetési-Önismereti tábor díjára NEM vonatkozik.)
A részletfizetés az alábbiak szerint történik:
előleg: |
|
10 000 Ft |
/tanfolyamra jelentkezéskor/ |
1. részlet (tanfolyam): |
|
40 000 Ft |
/2024. február 12-ig/ |
2. részlet (tanfolyam): |
|
40 000 Ft |
/2024. március 20-ig/ |
2. részlet (tanfolyam): |
|
40 000 Ft |
/2024. május 20-ig/ |
|
|
|
|
1. részlet (tábor): |
|
45 000 Ft |
/2024. május 31-ig/ |
2. részlet (tábor): |
|
50 000 Ft |
/2024. július 15-ig/ |
|
|
A SPIRITUÁLIS ÉLETVEZETÉSI TERAPEUTA KÉPZÉS TEMATIKÁJA
1. |
lecke |
elérhető: 2024. február 12-től |
|
|
Ji Csing - A változások könyve, avagy út a legmélyebb önismerethez
A I Ching – vagy más néven Ji-king – Müller Péter: Jóskönyv című műve nyomán lett ismert Magyarországon, és a legtöbben úgy gondolnak rá, mint egy jóslási eszközre. Azonban a Változások könyve nem jövendőt mond, hanem segítséget nyújt a kérdező gondjainak megoldásához. Az egynapos ismertető során a résztvevők megismerkednek az ősjelek jelentéstartalmával, a 64 Jel (trigram) felépítésével és értelmezésével. |
|
|
|
2. |
lecke |
elérhető: 2024. február 19-től |
|
|
Fiziognómia alapismeretek (típustanok, arcelemzés), valamint a leggyakoribb testbeszéd elemek
A lecke során megismerkedünk a típustanok használatának előnyeivel és hátrányaival, a leggyakrabban használt típustanokkal, megvizsgáljuk az arcon keletkező ráncok segítségével, hogy viselőjük ,ilyen élethelyzetet élt át, valamint elsajátítjuk a legfontosabb testbeszéd elemek felismerését és jelentéstartalmát |
|
|
|
3. |
lecke |
elérhető: 2024. február 26-tól |
|
|
Pszichológiai alapismeretek (pszichológia, fejlődéspszichológia és mentálhigiéné alapfogalmak)
Tanácsadói képzésben elengedhetetlen a pszichológiai alapismeretek elsjátítása, ezért a lecke során megismerkedünk a pszichológiai alapfogalmakkal, a pszichológia, mint tudomány, rövid történetével, a legfontosabb pszichológiai megközelítési módokkal, a személyiség fogalmával és felépítésével, az alapvető szükségletekkel (Maslow-piramis), valamint rövid kirándulást teszünk a fejlődéspszichológia világába. |
|
|
|
4. |
lecke |
elérhető: 2024. március 4-től |
|
|
Vallás- és filozófiai alapismeretek
A vallás és filozófia évezredek óta kísérik az embert földi útján. Más és más részekre helyezve a hangsúlyt próbálnak magyarázatot találni az élet rejtett oldalaira, és erkölcsi szabályokat alkotva meghatározza viselkedésünket, kultúránkat. A lecke során a hallgatók betekintést kapnak az alapvető vallási és filozófiai irányzatok működésébe, és a 21. század hajnalán élő hétköznapi emberre gyakorolt hatásukra, melyek megértése elválaszthatatlan része a tanácsadói munkának. |
|
|
|
5. |
lecke |
elérhető: 2024. március 11-től |
|
|
Szimbólumok a hétköznapi életben - szimbológiai alapismeretek
A szimbólumok a legtöbb ember számára jelentéktelenek, észrevétlenek, de mégis életünk elválaszthatatlan részei, nyakláncon, gyűrűn, karkötőn, ruháinkon, sőt még a testünkön (tetoválások) is hordjuk őket. Ősidők óta létezik és alkalmazzák a jelekkel, geometriai ábrákkal való gyógyítást. A leckében megismerkedünk az egyszerű geometriai szimbolikus értelmezésén túl, a bonyolultabb, a mindennapi életben használatos jelek (pl.: jin-jang, lótuszvirág, szvasztika, stb.) mellett a gyógyításra használható szimbólumok megjelenési formáival és jelentéstartalmukkal. |
|
|
|
6. |
lecke |
elérhető: 2024. március 18-tól |
|
|
Színes világ - bevezetés a színek világába, életünkben való szerepükbe, valamint a színterápiába
A különböző színek a fényhez hasonlóan negatív vagy pozitív hatással lehetnek a szervezetünkre, közérzetünkre, hangulatunkra. Csupán ismerni kell, hogy milyen területeken, testünk mely pontján vagy éppen melyik tünet, betegség esetén alkalmazhatjuk egyiket-másikat. Ebben a leckében a színek szimbolikus jelentéstartalmával, azok hétköznapi alkalmazásával ismerkednek meg a tanfolyam résztvevői. |
|
|
|
7. |
lecke |
elérhető: 2024. március 25-től |
|
|
A tarot kártya és mindennapi alkalmazásának alapjai (bevezetés a Nagy Arkánum világába)
A Tarot kártya a legtöbb ember számára csupán egy játék, ami jóslásra szolgál. A valóság azonban teljesen más, hiszen a Tarot – hasonlóan a I Ching-hez – nem jövendőmondásra szolgáló eszköz, hanem abban segít, hogy megértsük miért vagyunk abban a helyzetben, amelybe az élet sodort, és segít megtalálni, hogy milyen megoldási lehetőségek állnak előttünk, és milyen kiaknázatlan erőforrásra támaszkodva tudjuk az előttünk álló akadályokat leküzdeni. A gyakorlatorientált tananyagban megismerkedünk a Rider-Wait Tarot nagy arkánum lapjainak jelentésével, valamint az alapvető kirakási módok értelmezésével. |
|
|
|
8. |
lecke |
elérhető: 2024. április 1-től |
|
|
Kommunikációs alapismeretek, avagy a "gyógyító" beszélgetés alapjai
A kommunikációs alapismeretek témakörben megismerkedünk a kommunikáció fogalmával, az információátadás folyamatával, valamint alapvető összetevőivel, a legfontosabb kommunikáció "tulajdonságokkal", a leggyakoribb én-védő mechanizmusokkal, és megvizsgáljuk az önérvényesítő (asszertív) kommunikáció gyakorlati megvalósulását. Végezetül megbeszéljük, hogy mi jellemzi a jó és hatékony kommunikáció. |
|
|
|
9. |
lecke |
elérhető: 2024. április 8-tól |
|
|
Tanácsadási alapismeretek 1. rész
A tanácsadási alapismeretek szintén elengedhetetlen része egy tanácsadó tanfolyamnak, hiszen megfelelő módon "lekommunikálni" a krízisből, konfliktusból kivezető út lehetőségeit nem egyszerű feladat. A témakör (lecke) során megismerkedünk a tanácsadás fogalmával, alkalmazási lehetőségeivel, a legfontosabb alapszabályaival, a beszélgetést segítő tényezőkkel (személyes,tényezők, helyszín), a hatékony tanácsadást befolyásoló legfontosabb összetevőkkel, rövid kirándulást teszünk a mentálhigiéné világába, valamint a stressz kialakulásával és a stresszreakciókkal, a krízis helyzetekkel és az alapvető kezelési lehetőségekkel,elsajátítjuk a humanisztikus pszichológia szerinti személyközpontú megközelítés elméletét és gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit, |
|
|
|
10. |
lecke |
elérhető: 2024. április 15-től |
|
|
A betegségek lelki okai, avagy mit üzen a testünk
Napjainkban nagyon elterjedt az a nézet, miszerint a fizikai tüneteink nagyrésze mögött lelki ok áll. Szervezetünk a tünetekkel nemcsak azt közli velünk, hogy rossz irányba megyünk, hanem azt is, hogy hol rejlik a baj, és hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy ismét egészségesek legyünk. A lecke során megismerkedünk a lelki tényezők fontosságával, a lelki ok, mint fizikai tünetet, elváltozást létrehozó tényező kialakulásának okaival, valamint megismerkedünk az emberi testet 10 szervrendszerre felosztva, az egyes szervek tüneteiből következtethető lelki okokkal. |
|
|
|
11. |
lecke |
elérhető: 2024. április 22-től |
|
|
Spirituális "anatómia" - spirituális alapismeretek
A témakör során megismerkedünk a spiritualitás fogalmával, megvizsgáljuk az öt érzékszerven túli valóságunkat (aura, étertestek, csakrák, stb.), valamint elmélkedünk olyan, a hétköznapi életben gyakran hallható, illetve megjelenő fogalmakon, mint az idő, a hit, a sors, a reinkarnáció, a karma törvénye, a sorsszerűség, stb. Azért nagyon fontos ezeket a fogalmakat részletesebben is megtárgyalni, hiszen sok esetben a sztressz hatására hajlamosak vagyunk "kiadni" kezünkből az irányítást és "rábízni" magunkat a Sorsra ahelyett, hogy megvizsgálnánk az adott szituációt és döntéseket hoznánk a kijutás, a fejlődés, a változás érdekében. |
|
|
|
12. |
lecke |
elérhető: 2024. április 29-től |
|
|
"Tükör a lelkedhez" - bevezetés a kronobiológiába
A kronobiológia "tudománya" abból a megfigyelésből indul ki, hogy a születésünkkor a Földön meglévő energetikai rendszer nagymértékben befolyásolja személyiségünket. Éppen ezért a szakemberek összeállítottak egy vizsgálati módszert, amely a születési dátum alapján működik és megmutatja az illető személy fizikai, érzelmi, valamint intellektuális temperamentumát. Mivel a módszer kiválóan alkalmazható a tanácsadói munka során, így ebben a leckében elsajátítjuk a gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. |
|
|
|
13. |
lecke |
elérhető: 2024. május 6-tól |
|
|
Az erőszakmentes(együttműködő) kommunikáció alapjai
Az erőszakmentes kommunikáció vagy együttműködő kommunikáció (EMK) Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter–pszichológus által kifejlesztett módszer, amelynek célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással. A lecke során megismerkedünk a módszer ellméletéti hátterével és elsajátítjuk a gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. |
|
|
|
14. |
lecke |
elérhető: 2024. május 13-tól |
|
|
Egymásra hangolva - szeretetnyelv a mindennapokban + a jól működő párkapcsolat 7 alapelve
Gary Chapman - a szeretetnyelv kidolgozója - család- és párterapeutaként arra a felismerésre jutott, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket, és a szeretetközlés alapvetően ötféle kommunikációs csatornán keresztül történik: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés. A lecke során megvizsgáljuk a módszer elméleti hátterét, valamint elsajátítjuk a gyakorlati alklmazását. A téma lezárásaként pedig megismerkedünk a jól működő párkapcsolat 7 alapelvével. |
|
|
|
15. |
lecke |
elérhető: 2024. május 20-tól |
|
|
Gyermek- és felnőttrajzelemzés a tanácsadásban 1. rész - gyerekrajzok + fateszt
A rajz, hasonlóan az íráshoz, egyedi produktuma az embernek. Árulkodik készítőjének hangulatáról, szociális kapcsolatairól, a világban való elhelyezkedéséről ugyanúgy, mint a környezetéről alkotott gondolatairól, nézeteiről. A témakör első részében megismerkedünk a leggyakrabban alkalmazott gyerekrajz tesztekkel és értelmezésükkel, valamint az ún. fateszt elkészítésével ée elemzésével. |
|
|
|
16. |
lecke |
elérhető: 2024. május 27-től |
|
|
Gyermek- és felnőttrajzelemzés a tanácsadásban 2. rész - felnőtt rajztesztek
A rajzelemzési témakör második részében a felnőttek rajzára, illetve elemzésére helyezzük a hangsúlyt. Természetesen felnőtt emberekkel sokkal nehezebb a tanácsadási munka során "rajzoltatni", azonban a leckében bemutatásra kerülő rajztesztek nem igényelnek semmilyen rajztudást, hiszen csak körök és egyenes vonalak segítségével történik az ábrázolás. |
|
|
|
17. |
lecke |
elérhető: 2024. június 3-tól |
|
|
Konfliktuskezelés a hétköznapokban
A nézeteltérések, véleménykülönbségek, a konfliktusok lépten nyomon átszövik életünket, és megoldásuk a legtöbb ember számára nagy kihívást jelent. Éppen ezért a lecke során megismerkedünk a konfliktus fogalmával, a sztereotípiák kialakulásával, konfliktus megelőző módszerekkel, a konfliktusok kialakulásának folyamatával, konfliktusmegoldó módszerekkel, valamint az ún. "hat gondolkodó kalap" gyakorlati alkalmazásával.
|
|
|
|
18. |
lecke |
elérhető: 2024. június 10-től |
|
|
Bach-virágeszenciák a tanácsadásban
A Bach-virágterápia a lélek betegségeinek szelíd gyógymódja. A dr. Edward Bach által kifejlesztetett módszer hatékony segítséget ad krízisben lévő emberek segítésére, hiszen a konfliktus, a hátráltató helyzet által keletkezett negatív érzelmeket, félelmeket tudjuk vele csökkenteni, kezelni. A lecke sorám megismerkedünk a dr. BAch által hét csoportba sorolt a 38 féle virágeszencia hatásmechanizmusával, alkalmazásuknak gyakorlati lehetőségeivel. |
|
|
|
19. |
lecke |
elérhető: 2024. június 17-től |
|
|
Tanácsadási alapismeretek 2. rész
A tanácsadási alapismeretek második leckéjében folytatjuk a tanulmányainkat a témakörből és megismerkedünk az NLP (Neurolingvisztikus Programozás) területén alkalmazott ún. hatékony célkitűzés módszerével, valamint a megismerést, illetve a tanácsadást segítő tesztekkel és gyakorlati alkalmazásuknak lehetőségeivel. |
Bővebb információ a képzésről:
Telefon: +36-20/9732-971 - munkanapokon 8.00-17.00 óra között
Email: info@metamorfsziget.hu
facebook/metamorfsziget
|
/Az online jelentkezés lap mobiltelefonról és tabletről nem minden esetben küldhető el zökkenőmentesen,
ezért azt kérjük, hogy számítógépről vagy laptopról tegyék meg jelentkezésüket a képzésre./ |
|
|