Iskolánk gondozásában TERMÉSZETESEN
Reflexzónák és kínai egészségvédő módszerek címmel megjelent első kiadványunk, amelyet természetgyógyászoknak, masszőröknek és mindenkinek ajánlunk, akiket érdekelnek az alternatív keleti gyógymódok.
10.490 Ft helyett most bevezető áron
csupán 8.900 Ft-ért lehet a szakkönyvet iskolánkban megvásárolni vagy megrendelni email címünkön.
Azoknak, akik az estéiket is tartalmasan akarják eltölteni, és megfizethető áron szeretnének használható tudást kapni. /A TANFOLYAMOK NEVÉRE KATTINTVAMINDEN INFORMÁCIÓT MEGTALÁLSZ!/
REIKI III. tanfolyam és beavatás Időpont: 2025. május 18.
A Reiki III. az úgynevezett Mester fokozat. Ezt lehet két részre is bontani, de lehet egyszerre is elvégezni.
A két részre bontásnak megvan az előnye, hogy időt nyerjen a leendő mester ahhoz, hogy igazából tanítóvá akar-e válni.
A III. fokozat tisztán személyiségfejlesztést szolgál.
A Mestertől a Tanítvány megkapja a III. fokozatban az utolsó, azaz az első jelet, szimbólumot, melyet mesterjelnek is nevezünk. Ennek a jelnek a legnagyobb az ereje az összes közül.
Gyógynövény-felismerő túráink elsődleges célja, hogy az adott évszaknak (hónapnak) megfelelő, sokszor egyszerű gyomnak tűnő gyógynövényekkel ismertessük meg az érdeklődőket élőhelyükön. Ezzel párhuzamosan szeretnénk megismertetni a résztvevőket ezeknek a természetben fellelhető növényeknek a felhasználási, alkalmazási lehetőségeivel. A túra kényelmes, lassú sok-sok „megállóval” tűzdelt, az éppen azon a helyen található gyógynövények bemutatására törekvő séta.
TÉRKÉP ÖNMAGADHOZ Numerológia tanfolyam Időpont: 2025. május 24-25.
A numerológiai elemzés segít, hogy tisztábban láss és megoldj emésztő konfliktusokat, lerakhass régóta cipelt terheket, szembe nézz valódi Önmagaddal, utat, irányt találj. A tanfolyamon a résztvevők elsajátíthatják az adott terület ÖNISMERETI vonatkozásait. Közelebb juthatnak Önmagukhoz. Megérthetik a mélyben rejlő motivációikat, életfeladataikat, küldetésüket. Szembesülhetnek saját félelmeikkel, tévedéseiken és érzelmi blokkjaikon alapuló helytelen önképükkel.
INDIAI FEJMASSZÁZS tanfolyam Már csak 2 szabad hely ! Kezdés: 2025. május 27.
Az indiai fejmasszázs célja a szellemi frissesség megőrzése, az agyi vérkeringés javítása és nem utolsó sorban a haj egészségének fenntartása. A fejmasszázs elengedhetetlen része a fül megmasszírozása, mivel a fülön a teljes testtérkép megtalálható, így annak masszírozásával az egész testre hatunk. Az indiai fejmasszázst nemcsak a fejen végezzük, mint azt a neve sugallja, hanem az arcon, a vállon, a nyakon, és a hát felső szakaszán is. Ezek mind olyan területek, ahol ...
ÍZELÍTŐ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSEINKBŐL / a videók megtekintéséért kattints a képekre /
HANGFÜRDŐ
TIBETI HANGTÁLAKKAL hangfürdő Ellával Már csak 3 szabad hely ! 2025. május 28. szerda 18 óra
A hangokat nem csak fülünk, hanem egész testünk érzékeli. A hang egy hullám, egy energia, mely valamennyi sejtünkre hat.
A hangfürdő találkozás az ősi rezgéssel, mely táplálja a lelket, segít felfedezni az emberben levő csodát. Figyelmeztet belső egységünkre és teljességünkre, a test, szellem és a lélek egységes összhangjára. A hangfürdő előtt a résztvevők megismerhetik a hangtálak történetét, valamint az elmélyülést segítő kiegészítő hangszereket is.
METAMORF MASSZÁZS tanfolyam A tanfolyam létszáma BETELT ! Időpont: 2025. május 31.
A metamorf masszázs egy speciális lelki blokkoldó technika. Ez a technika a gerinc reflex pontjait kezeli a talpon, a kézen és a fejen. A gerinccsatornában futnak az idegek, melyek a különböző impulzusokat az idegrendszerbe, ill. a nyúltagyba szállítják. Itt található a vegetatív idegrendszer központja és a rejtélyes tudattalan székhelye is. Minden lelki sérülés, megrázkódtatás, fájdalom ide kerül, és itt raktározódik el. Ezek a lelki blokkok akadályozzák az energiaáramlást, ezáltal ....
RADIESZTÉZIA földsugárzásmérés tanfolyam Már csak 1 szabad hely ! Kezdés: 2025. június 1.
A radiesztézia tanfolyamon az érdeklődők az elméleti ismeretek megszerzése mellett elsajátítják a különböző földsugárzások mérését, valamint az aura vizsgálatát. Gyakorlat orientált képzés keretében 4x3,5 órában történik az oktatás (plusz egy szabadon választott kétórás gyakorlási lehetőség a tanfolyam után), így a résztvevők hatékonyabb és biztonságosabb tudást szereznek a mérések terén. A kis létszámú (max. 3-4 fő) csoportos képzés biztosítja a személyre szabott mérés elsajátítását, begyakorlását.
A résztvevők a kis Arkánum lapok jelentésével, szimbolumrendszerének megismerésével folytatják a Tarot kártya megismerését. Mindemellett újabb, könnyen használható kirakásokat sajátítanak el, amelyeknek segítségével még pontosabb elemzést tudnak adni egy-egy problémás helyzet feltárásához.
A tanfolyamra jelentkezők gazdagon illusztrált jegyzet - amit minden résztvevő ingyen kap meg - sajátítják el a tarot-kártya mindennapi használatát.
Életvezetési tanácsadás - Bach-virágterápia segítségével
Az életvezetési tanácsadás során olyan, a hétköznapokban gyakran felmerülő problémákra keressük a megoldást, mint például a családi és párkapcsolati konfliktusok, döntési nehézségek, magánéleti krízisek, veszteségek (gyász, szakítás, válás), bizonytalanság, félénkség, önbizalomhiány leküzdése, stb.
A konzultációk időtartama 1,5 óra, mert a hosszú évek alatt kialakult tapasztalatom szerint a minimum másfél óra időtartam szükséges ahhoz, hogy érdemi segítséget lehessen nyújtani a krízishelyzetben lévőknek. A tanácsadás jár a probléma megoldásának megkönnyítését szolgáló, egyedileg összeállított Bach-virágkeverék.
Gyógynövény-felismerő túráink elsődleges célja, hogy az adott évszaknak (hónapnak) megfelelő, sokszor egyszerű gyomnak tűnő gyógynövényekkel ismertessük meg az érdeklődőket élőhelyükön. Ezzel párhuzamosan szeretnénk megismertetni a résztvevőket ezeknek a természetben fellelhető növényeknek a felhasználási, alkalmazási lehetőségeivel. A túra kényelmes, lassú sok-sok „megállóval” tűzdelt, az éppen azon a helyen található gyógynövények bemutatására törekvő séta.
A reiki szankrit szò. Jelentése: univerzális szeretet. Az avatással egybekötött tanfolyam a személyiség fejlődését szolgálja.
Az avatott átéli az univerzális szeretet által nyújtott egység érzését. A szeretet egyben a megbocsájtás képességét is visszaadja, hiszen ha meg tudunk bocsájtani magunknak és mindazoknak akikre haragszunk, olyan energia tér vissza hozzánk, amit eddig a haragunkra, dühünkre, ítélkezésünkre fordítottunk. Így ezt az energiát számunkra hasznos teremtésre fordíthatjuk.
NYIROKMASSZÁZS tanfolyam Időpont: 2025. július 26-27.
Egészségi állapotunk egyik fontos alappillére, hogy milyen állapotban van az immunrendszerünk és megfelelő-e szervezetünk nyirokkeringése. Manapság egyre inkább növekszik az allergiás, rákos megbetegedések és a cellulitises problémák száma, ami – jelenlegi tapasztalataink szerint - a szervezetben lerakódott salakanyagok mennyiségével van egyenes arányban. A tanfolyami elméleti és gyakorlati ismeretanyag segítségével a masszőr egy teljes testet átdolgozó nyirokmasszázst képes adni.
METAMORF MASSZÁZS tanfolyam Időpont: 2025. augusztus 2.
A metamorf masszázs egy speciális lelki blokkoldó technika. Ez a technika a gerinc reflex pontjait kezeli a talpon, a kézen és a fejen. A gerinccsatornában futnak az idegek, melyek a különböző impulzusokat az idegrendszerbe, ill. a nyúltagyba szállítják. Itt található a vegetatív idegrendszer központja és a rejtélyes tudattalan székhelye is. Minden lelki sérülés, megrázkódtatás, fájdalom ide kerül, és itt raktározódik el. Ezek a lelki blokkok akadályozzák az energiaáramlást, ezáltal ....
SVÉDMASSZÁZS frissítőmasszázs tanfolyam Időpont: 2025. augusztus 9-10.
A svédmasszázs kézzel végzett, az emberi szervezetet mechanikai ingerek által befolyásoló kezelési technika. Egyes keleti masszázsoktól eltérően közvetlen fiziológiai hatásokra épít, ám a személyes törődés érzete a lelki egészségnek is jót tesz.
A svédmasszázs tanfolyam során olyan elméleti és gyakorlati ismeretanyag átadása történik meg, mely segítségével a masszőr egy teljes testet átdolgozó frissítő-lazító svédmasszázst képes adni.
MASSZÁZSTÁBOR kezdőknek és már gyakorló masszőröknek egyaránt Időpont: 2025. augusztus 25-28.
A masszázs tábor célja, hogy a résztvevők előadások és gyakorlati foglalkozások keretében személyesen is megtapasztalják, és alaposan begyakorolják a különböző masszázstechnikákat, és átéljék azok pozitív hatásait. A masszázsok között lesz olajos masszázs és lesznek ruhás masszázsok is, amelyek a stresszoldást, ellazulást fogják szolgálni. Ezen kívül esti programok, és a ...
A METAMORF SZIGET
YOUTUBE CSATORNÁJÁNAK
LEGÚJABB VIDEÓJA
Videó címe:
Légy önmagad grafológusa
3 részes videósorozat
A téma rövid leírása
Ebben a három rövid videóban kipróbálhatod, hogy milyen a kézíráselemzés, hiszen a videóban elhangzó ismeretek segítségével a saját vagy családtagjaid írását is elemezheted néhány írásjegy alapján.
Íratkozz fel youtube csatornánkra, hogy elsőként értesülj a legújabb videóinkról!
BACH-VIRÁGTERÁPIA /életvezetési tanácsadás/
A problémák okainak felismerése és megoldása a cél. Feleslegesen nem "utazunk" a múltba (fiatalkor, gyermekkor, magzati kor és előző életek), hiszen a tapasztalat szerint a jelenben keletkező problémás helyzetek megoldását sokszor gátolja a múltban elszenvedett sérelmek, lelki fájdalmak felidézése, újraélése. Ennek elkerülése érdekében ...
A lábon elhelyezkedő reflexpontok összeköttetésben állnak a szerveinkkel, mirigyeinkkel, minden testrészünkkel. Ezeket a pontokat masszírozva visszahatás keletkezik a hozzátartozó szervekben, testrészben, aminek hatására megtartható az egészség, helyreállítható a test ideális működése, és orvosi kezelés mellett kiegészítő terápiaként is használható.
A leggyakrabban igényelt analízis az általános személyiségkép elkészítése, amely hét alapvető területen vizsgálja az író személyt: 1. önértékelés, önbizalom, önismeret; 2. pszichés állapot; 3. mentális képességek; 4. az érzelmiélet jellemzői; 5. társaskapcsolatok (a távoli és közeli környezethez fűződő kapcsolatk mléysége, milyensége); 6. a munkatevékenység ...