|
Ha szeretnél néhány napot kötetlenül eltölteni egy hangulatos erdei környezetben, hogy önismereti foglalkozásokon, játékos gyakorlatokon és más érdekes előadásokon és élményeken keresztül közelebb kerülhess önmagadhoz, akkor tarts velünk 2025. április 7-10-e vagy 2025. augusztus 25-28-a között a Sokoró fogadóban megrendezésre kerülő Életvezetési-Önismereti táborban.
A tábor elsődleges célja, hogy a Spirituális Életvezetési Tanácsadó és Terapeuta távoktatásos képzésen résztvevők a tanfolyami igazolás megszerzéséhez szükséges gyakorlati képzésen részt vegyenek, valamint másodlagos célunk, hogy a résztvevők hasonló szemléletű emberek között feltöltődjenek, új ismeretekre tegyenek szert az emberi kapcsolatok terén, valamint különböző a chikung segítségével megtapasztalják a testi megújulás érzését.
Az Életvezetés-Önismereti tábor nem csak azoknak szól, akik elvégezték a Spirituális életvezetési tanácsadó vagy terapeuta képzést, hanem mindenkinek:
- aki szeretné megérteni mások viselkedését, magatartását,
- aki
szeretne hatékonyabban kommunikálni,
- aki szeretne jobb konfliktusmegoldó képességgel rendelkezni,
- aki szeretné életét, kapcsolatait harmónikusabbá és boldogabbá tenni.
A táborban elhangzó előadások, önismereti játékok, szituációs gyakorlatok segítenek felismerni kétségeidet, legyőzni félelmeidet, és megoldási lehetőségeket ad, hogy elérd kitűzött céljaidat. „A holnap megvalósításának egyetlen akadálya a ma kétsége. Csak erős és cselekvő hittel tudsz haladni utadon!” - írta Franklin Delano Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke.
Tarts velünk és induljunk el együtt az önmegvalósítás varázslatos útján!
Nem veszíthetsz mást, csak a félelmeidet!
VÁLTOZTASS, HOGY VÁLTOZHASS!
Az Életvezetési-Önismereti tábort vezeti: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő
Az Életvezetési-Önismereti tábor díja: 110 000 Ft, amely fizethető egyösszegben vagy részletben is.
Az Életvezetési-Önismereti tábor időtartama: 4 nap / 3 éjszaka - hétfőtől csütörtökig
Az Életvezetési-Önismereti tábor maximális létszáma: 16 fő
Az Életvezetési-Önismereti tábor helyszíne: Sokoró fogadó (9112 Sokorópátka, Főmajor - www.sokorofogado.com)
Elhelyezés: 2, 3 ágyas szobákban. A szobák felszereltsége: fürdőszoba, TV, hűtőszekrény, WIFI
Étkezés: napi háromszor, kétféle - hagyományos és vegetáriánus - menü szerint.
Az Életvezetési-Önismereti tábor díja tartalmazza:
- az alábbiakban meghatározott szakmai programokat (lásd lejjebb a tábor tematikáját)
- a napi háromszori bőséges svédasztalos étkezést
- asztalitensz, csocso használatát
- kültéri felnőtt és gyermek medence használatát
- szabadtéri játékok használatát (ping-pong, kosárlabda, röplabda, foci)
- óriási fajátékok használatát
- wellness részleg használatát (finn szauna, pezsgőfürdő, beltéri fűtött medence)
- napozóterasz használatát
- ingyenes WIFI használat az épület egész területén.
Utazás: egyénileg
A részletfizetés az alábbiak szerint lehetséges:
|
|
|
|
A 2025. április 7-10-e között megszervezésre kerülő tábor esetén: |
1. részlet (tábor): |
|
55 000 Ft |
/2025. február 28-ig/ |
2. részlet (tábor): |
|
55 000 Ft |
/2025. április 7-én, a tábor helyszínén/ |
|
|
|
|
|
|
|
|
A 2025. augusztus 25-28-a között megszervezésre kerülő tábor esetén: |
1. részlet (tábor): |
|
55 000 Ft |
/2025. június 30-ig/ |
2. részlet (tábor): |
|
55 000 Ft |
/2025. augusztus 25-én készpénzben a tábor helyszínén/ |
Néhány kép az elhelyezésről
www.sokorofogado.com
A TÁBOR RÉSZLETES TEMATIKÁJA
1. NAP
|
|
13.00 - 14.00 |
megérkezés, szállás elfoglalása |
14.00 - 17.30 |
A hatékony kommunikáció módszerei + önismereti gyakorlatok
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
17.30 - 19.00 |
vacsora |
19.00 - tól |
Szabadprogram vagy Bevezetés a Bach-virágterápia otthoni használatába
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
2. NAP
|
|
07.30 - 08.00 |
Napindító chikung gyakorlatok |
08.00 - 09.30 |
reggeli |
09.30 - 12.30 |
A Tarot kártya használata a mindennapokban + szituációs gyakorlatok
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
12.30 - 14.30 |
ebéd és szabadidő |
14.30 - 17.30 |
A tanácsadási folyamat gyakorlati alkalmazása (szituációs gyakorlatok, esetfeldolgozások)
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
17.30 - 19.00 |
szabadidő és vacsora |
19.00 - tól |
Szabadprogram vagy "Belső mosoly" meditáció
ELŐADÓ: Csuti Henriette természetgyógyász-reflexológus, akupresszőr, fitoterapeuta |
3. NAP
|
|
07.30 - 08.00 |
Napindító chikung gyakorlatok |
08.00 - 09.30 |
reggeli |
09.30 - 12.30 |
Konfliktus megelőző és kezelő módszerek a hétköznapi életben (csoportos gyakorlatok)
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
12.30 - 14.30 |
ebéd és szabadidő |
14.30 - 17.30 |
A tanácsadási folyamat gyakorlati alkalmazása (szituációs gyakorlatok, esetfeldolgozások)
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
17.30 - 19.00 |
szabadidő és vacsora |
19.00 - tól |
Kötetlen beszélgetés csoportosan a Meglepetés Vendéggel.
|
4. NAP
|
|
07.30 - 08.00 |
Napindító chikung gyakorlatok |
08.00 - 09.30 |
reggeli |
09.30 - 12.30 |
Benső iránytű, avagy kiút keresés a mindennapi krízisekből
ELŐADÓ: Szabó Zsolt grafológus, Bach-virágterapeuta, okleveles rajzvizsgálati szakértő |
12.30 - 13.00 |
táborzárás, tanfolyami igazolások átadása |
13.00 - |
ebéd, majd hazautazás |
Jelentkezés a táborba az alábbi online jelentkezési lap kitöltésével lehetséges:
Az alábbi online jelentkezési lap nem minden esetben működik mobiltelefonról vagy tabletről, ezért azt kérjük, hogy elsősorban asztali számítógépről vagy laptopról küldjék el részünkre. Abban az esetben, ha ez nem megoldható, küldje el email címünkre egy rövid levélben a jelentkezést az elvégzendő tanfolyam megnevezésével és a számlázáshoz szükséges adatokkal (név, lakcím, cég vagy vállalkozás esetében adószám és email cím).
Köszönjük a megértő együttműködést!
|